A VILÁG TEREMTÉSE: Evolúció és Lélek, tér és idő a Végtelen Sacramentumban

Ádám és Éva az Édenben. Törzsfejlődés,evolució,15 ezer éves kőkultúra, űrhajős elméletek, Sumerban Annunakik, az ÓSZÖVETSÉGI Bibliában "angyalok" Nazca vonalak, Egyiptom, Piri Reis admirlis térképe, Pelanquei úrhajós szarkofág - és az ÚJSZÖVEZSÉG...

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

A szabadkőművesség sok tekintetben a szentföldi alapítású,
középkori, egyházi lovagrendek középkor folyamán
történt módosult hagyományaiból, a templomosok feloszlatása
után egyes csoportok titkostársaságokba történő visszavonulásával
keletkező vadhajtásokból. (Erre sok jel mutat.)
Továbbá a középkori katolikus szerzetesrendek gondolatának
protestáns irányú elfajulásaiból, továbbá azok utóéletének
a titkostársaságokkal történő keveredéséből; s egészében
véve mindezeknek a reneszánsz időben teret hódító középkori
zsidó kabbala, valamint a mágia, okkultizmus és az ezekkel
járó varázslatos szertartások ötvöződése, melyre ráült idővel
a katolikus egyház elleni érdekek által táplált földalatti
szervezkedések kusza láncolata. A titkos szervezetek a misztifikált
jelleget a modern korban is fenntartották, s ez által
hatásosan működtek a későbbiekben is földalatti szervezetekként;
melyek még a XX. század társadalmi folyamatait és
kitörő háborúit, és a békekötéskor megszülető nemzetközi
egyezményeket is erősen befolyásolva napjaink világpolitikáját
is meghatározzák.
Ezért a témát mindenképpen a lovagrendekkel és
szerzetesrendekkel együtt kell áttekinteni!
Az újabb kutatások szerint tény, hogy a gall egyház nem
apostoli alapítású.
Ezzel az állítással szemben áll I. Ince pápa (402–417) állítása,
valamint Lázárról, Máriáról és Mártáról szóló középkori születésű
legendák, valamint Dionüsziosz Areopagita Galliában. (Adriányi
Gábor: Az egyháztörténet kézi könyve)
Sőt, nemcsak, hogy nem apostoli eredetű a galliai egyházalapítás,
de még csak nem is Rómától vették át a kereszténységet
a gallok, hanem egyenesen Keletről, Kis-Ázsiából. Galliát
ugyanis az első századokban szoros gazdasági és kulturális
szálak fűzték a görög világhoz, főként Szíriához.
458
Az egyházi liturgia korabeli formái is mutatják ezt. Így
például, mikor az afrikai liturgia – ezt Szent Ágoston írásaiból
lehet tudni – nagyon hasonlított a rómaira, viszont a régi
spanyol, galliai, brit és milánói liturgia, amelyek eredete valójában
még nem egészen tisztázott, és amelyet közösen „gallikán
liturgiának” neveznek, a rómaitól erősen eltért és sok
keleti, különösen szír vonást mutatott. Például ilyen az evangéliumos
könyv körülhordozása, felajánló körmenetek, békecsók
stb. A régi spanyol liturgiából alakult ki a nyugati gótok
között (580– 711) elterjedt, úgynevezett mozarab, azaz
az arabok közt élő liturgia.
A városok nyelve egészen a II. századig görög volt. Az első keresztény
egyházak a Rhone völgyében keletkeztek: Lyon, Arles,
Marseilles, Vienne, majd később, az úgynevezett Germania
Romanában Trier, Strassburg, Mainz, Köln, Tongern, Bonn,
Xanten és Augsburg.
Így nem csoda, hogy Franciaország területén sajátos hagyományok
alakultak ki, és terjedtek el a köztudatban is.
Sajátos hagyománnyá lett például, hogy a „Legkeresztényibb
Francia királyok” kézrátételének gyógyító ereje van. A francia
királyokat ugyanis egy régi hiedelem szerint az isteni kegyelem
azzal a csodálatos képességgel is megáldotta, hogy
kezük érintésével meggyógyíthatták a görvélyes betegeket.
Ez volt az érintésnél használt formula: „Le Roi te touche, Dieu
te guerit.” (A király megérint, Isten meggyógyít.)
A határozott kijelentés csak XVI. Lajos idején lett szerényebb.
Ő már így használta:
„Le Roi te touche, Dieu te guerisse!” (A király megérint, Isten
gyógyítson meg!)
A gyógyító képesség csak a felszentelt királyt illette meg.
Éppen ezért az érintési ceremónia többnyire Reimsben ment
végbe és része volt a koronázási szertartásnak.
A görvélyesek százai csődültek ilyenkor a királyi érintésért
a király elé. (Hasonlóan a magyar koronázások aranysarkantyús
lovag-avatásához! Bár nem teljesen hasonlítható össze a
kettő, mert aranysarkantyús lovag csak előkelő nemes lehetett!)
459
Kivételesen a király máskor is rászánta magát a gyógyításra
nagy ünnepek alkalmával: húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor.
(Reggel a király meggyónt, megáldozott, azután teljes fejedelmi
díszben, az udvari méltóságok kíséretében indult gyógyítani.
Az első udvari orvos sorjában odaállt mindegyik beteg mögé,
a beteg fejét két kezébe fogta, a király pedig kesztyűtlen jobb kezével
végig simította a beteg arcát, kereszt alakjában homlokától
álláig, egyik fülétől a másikig. Mindegyiknél megismételte a mondatot:
„A király megérint, Isten meggyógyít.” Majd a főalamizsnás
pénzt nyomott a boldog beteg markába.)
Angliában is dívott ez a szokás, valószínűleg a két ország
kulturális egymásra hatásai következtében, hiszen az
angol uralkodók egész sora volt francia királyi házból való.
Angliában a gyógyításra váró betegség neve „King’s evil”,
azaz „királyi betegség” volt, a gyógyszer neve pedig: „Royal
touch”, vagyis „királyi érintés”. A gyógykezelés módja is eltért
a franciától. Itt a király nem járta körbe a beteget, hanem
egyhelyben ült.
(Baloldalt gyülekeztek a betegek, jobbról a király kamarása
állt; tálcán felhalmozott, fehér zsinórra fűzött kicsiny aranyérmekkel,
melyek emlékérmek voltak, rajtuk Szent Mihály arkangyal,
amint a sárkányt legyőzi. Az udvari pap felolvasott a bibliából
egy ideillő szöveget, ezután az udvari orvos a betegeket a
király elé vezette, egyenként, mindketten letérdeltek, majd a király
megérintette jobb kezével a beteg bal arcát, majd bal kezével
a jobbat. Utána levett a tálcáról egy aranyérmet és a beteg nyakába
akasztotta. A gyógyítás végeztével megint bibliát olvastak,
imádkoztak, majd a király elvonult kezet mosni.)
Angliában a királyi számadásokban sokszor előfordult tételként
a „gyógyító gyűrű” = „annulus medicinális”. Az angol
királyok ilyen gyűrűkkel kuruzsoltak görcsös betegségeket,
különösen a nyavalyatörést.
(Nagypénteken Istentisztelet közben a pap könyörgő
imát mondott, hogy a gyűrűk viselőit kerüljék az effajta betegségek.
A gyűrűket ezalatt a királynak adogatták, azokat
460
a felség egyenként megdörzsölte s ezzel átadta a gyűrűnek
a szent erőt.) Ilyen gyűrűk és érmek elküldettek figyelmes
ajándékként más európai udvarokhoz is, az angol király szívből
jövő jókívánságával, hogy a baráti uralkodót védelmezze
a betegségektől.
(A francia királyok gyógyító erejéről:
A Franklin: La vic privée d’autrefois, Les médicine (Párizs,
1892.)
Dr. Cabanes: Remédes d’autrofois. Deuxiéme série. (Párizs,
1913.)
Marc. Bloch: Les rois thaumaturges (Strassbourg, 1924)
Magyary-Koss Gyula: Magyar orvosi emlékek (Budapest,
1929. II. kötet, 2. fejezet)
Egyes irodalmak szerint a fejedelmi kuruzslás eredetét
nem lehet tudni, talán abban az időben lehetne keresni, mikor
a betegséget a „démon” művének hitték.
Miután pedig a királyok, mint egyház által felkent fejedelmek,
egyúttal részben főpapok is voltak (lásd: Rex et
sacerdos!), „ezért égi eredetű képességekkel is kellett bírniuk,
hogy a démon művét lerontsák. A fizikai érintésre pedig, logikusan
azért volt szükség, hogy a gyógyító erő, a fluidum a
kézen át ömöljön a betegbe.”
Tudjuk, hogy a Jézustól eredő kézrátétel folytonossága
(szukcesszió) szakadatlanul öröklődik az apostolokon keresztül
a püspökök felszentelésénél. Ugyanígy a király is,
mint fejedelem és világi főpap, szintén a Jézustól eredő kézrátétel
folyamatosságával, püspök által van felkenve szentelt
krizmával. Így ez a magyarázat is elfogadható a francia, és
a szintén gall eredetű angol király csodatévő gyógyítási hagyományának
eredetét keresve.
A britek ősei, a kelták szintén gaelek, másként gallok,
csakúgy, mint a franciák. Mindkét népnél van germán keveredés
is: franciáknál frank, angolnál szász, továbbá mindkét
népbe beolvadtak a normannok is, hagyományaikkal együtt.
Az angol királyok is sok esetben franciák, pl. Capetek, majd a
normann eredetű Anjou-házból valók, mint a Plantagenetek.
461
Még néhány szó a keltákról.
A germánokhoz hasonlóan az indoeurópai nyelvcsaládhoz
tartozó népcsoport. A történelem előtti időkben a mai Kelet-
Franciaország és Csehország közti területen éltek. (Bohémia
a kelta bójokról kapta a nevét.)
A germánok elől a Rajnától Nyugatra húzódtak vissza,
onnan a Hispániai- félszigetre és a Brit szigetekre települtek.
A dél felé vándorló törzsek Kr. e. 387-ben Rómát érintve
vonultak a Balkánon át Kis-Ázsiába; ott mint galaták váltak
ismertté, s később beolvadtak a Római Birodalom lakosságába.
Az észak felé vándorló kelták maradékai Bretagne-ban,
Walesben, Skóciában, Írországban és a Man-szigeten máig
megmaradtak. Írországban ma is saját nyelvet beszélnek.
A germánok.
Az indoeurópai nyelvcsaládon belül az a népkeverék,
amely Kr. e. 750 körül Skandinávia és a Keleti-tenger térségében,
a Visztula és a Rajna között élt.Kr. u. az I. században 3
nagy ágra oszlottak:
1. Északi germánok: Ezek a mai dánok, izlandiak, norvégok
és a svédek ősei, az ő őseik voltak a vikingek, az Európában
mindenütt hódító normannok. A kijevi Ruszt is normannok
alapították.
2. A keleti germánok: a gepidák, burgundiak, gótok,
rúgiak, vandálok.
3. A nyugati germánok: angolok, frankok, frízek, markomannok,
svábok, szászok, teutonok.
A germánoknak döntő szerepe volt a Római Birodalom
szétrombolásában.
Klodvig (Clodwig) megkeresztelése után a Nyugat súlypontja
Itáliából a Frank Birodalomba helyeződött át. Ezzel egy
időben sikerült legyőzni az ariánus keleti-germánokat. Később
a Karoling uralkodók létrehozták (800 karácsonyán) a ma
462
felületesen és helytelenül Német-római Császárságnak nevezett,
helyesen a korabeli nevén: „nyugati Római Szent Birodalmat”.
Hogy így nevezzük, és ne „német-rómainak” azért nem
mindegy, mert a korabeli név fejezi ki az államszerkezeti és
nemzetközi jogi elgondolást! Ugyanis a frank vezetésű „nyugati
Római Szent Birodalom” neve mutatja a római jogfolytonosságot
és az Egyház–Császár kettős földi helytartóságát,
mely azon kor gondolata volt.
A verduni szerződéssel (843) különvált a Franciaország
(a nyugati része a frank birodalomnak), Aquitánia és a
Németország (keleti része a frank birodalomnak). De Aquitánia
uralkodója, II. Lothar (855–869) törvényes örökös nélkül
halt meg, ezért a nyelvterület szerint két részre lett osztva a
birodalom, Franciaországra és Németországra. III. (Vastag)
Károlynak ugyan apja és nagybátyja halála után sikerült még
egyszer egyesítenie a birodalmat, de az 888-ban végképp két
országra szakadt. Ezután a széteső császári hatalmat itáliai
hatalmasságok szerezték meg.
Végül I. Ottó (936-tól német király, 962-től római császár)
idejétől, mikor is Rómába vonult hadaival megsegítette szorongattatásában
a pápát; a pápa ekkor hálából császárrá szentelte
és koronázta Ottót; ezidőtől véglegesen a német királyok
viselték a császári méltóságot. Ezért a birodalom új részének
a neve I. Ottó császár 962-dik évi római koronázásától:
„Német Nemzeti Római Szent Birodalom”, mely név kifejezi
a birodalom nemzetközi jogi helyzetét is.
Ezért helytelen a mai történészek pongyola stílusú elnevezése.
Mindent tessék annak nevezni, ami!
S ha már elidőztünk a témánál, mondjuk még el, mit
tudunk a gótokról!
A gótok:
Ők keleti germán törzs, nevüket a keleti-tengeri Gotlandszigetről
kapták.
463
Kr. u. 150-ben útra keltek, vándorlásuk során vándorsereggé
váltak, s mindig a leigázott népekből éltek.
A IV. században a Fekete-tengernél birodalmat alapítottak,
de a hunok már 375-ben megsemmisítették őket. Ekkor
kezdődött a népvándorlás.
A szászokról is néhány pontosítást.
Ők nyugati germán törzs, őshazájuk a mai Németország
északi része.
Egy csoportjuk Kr. után 450 körül az angolszászokkal
Britanniába ment. A másik rész – a westfáliaiak, osztfáliaiak
és engerek – Nagy Károly császár idején (772–804) keresztény
lett. Hercegeik a X. századtól német királyok lettek, I. Henrik
idejétől, I. Ottótól kezdve pedig, a német nyelvű terület királyaiként
egyúttal a Római Szent Birodalom császárai is. A német
királyi korona és a római császári korona nem egy, hanem
kettő. Mindkét koronázás kell ahhoz, hogy császár legyen az
uralkodó. Attól, hogy német királlyá koronázták, még nem
következett magától értetődően, hogy császárrá is koronázzák.
Abban az időben a pápa kente fel a római császárt és ezt
meg is tagadhatta. Ellenben a császár hozzájárulása kellett a
pápa megválasztásához.
A britek nevéről.
Claudius Caesar írja, hogy Britannia lakói kék-vörös harci
színekre festették ki magukat. Ezért őket a rómaiak pikteknek
(festett képűeknek) nevezték el.
(A „pikt” szó torzulásából született a „brit” szó.)
Ha figyelembe vesszük, hogy mint már említettük, a gall
egyház nem apostoli alapítású, hanem közvetlen szír hagyományokból,
görög nyelvű közvetítéssel született, akkor
még inkább elbizonytalanodhatunk, ha a szokások eredetét
keressük.
464
XIV. Lajos uralkodása idején a francia állam és a helyi egyház
teljesen össze volt már forrva.
Ezt nevezik gallikanizmusnak, mely a francia egyház sajátossága.
A gallikanizmus gyökerei Szép Fülöp (1285–1314)
egyházpolitikájára vezethető vissza.
(Lásd: Avignoni fogság kezdete, továbbá a Templomos
Rend feloszlatása!)
A konciliarizmus és a bourgesi pragmatica sanctio (1438)
ugyanígy előzménye a gallikanizmusnak. Már az 1407-es
francia nemzeti zsinat is az úgynevezett gallikán szabadságot
hangsúlyozta. A XVI. század végén a gallikanizmusnak
két fajtája fejlődött ki: a politikai és a teológiai.
Az elsőt a jogászok hangoztatták, a francia királyok különleges
jogait hangsúlyozva az egyházzal szemben. Különösképpen
hirdették, hogy a francia királynak jogában áll nemzeti zsinatot
összehívni.
(Tudjuk, hogy a frank birodalom idején, a francia-német
területi szakadás előtt is volt országos zsinat. Magyarországon
is Szent László és Kálmán királyok országgyűlései is egyúttal
nemzeti zsinatok voltak!)
Hirdették még a gallikán jogászok, hogy a francia királynak
jogában áll a pápai nunciusok jogát országukban korlátozni,
továbbá a pápa ellen egy egyetemes zsinaton fellebbezni
és a pápai rendelkezések végrehajtását hozzájárulásuktól függővé
tenni. (Placetum regii)
A teológiai gallikanizmus főként a Sorbonne egyházi tanárai
között hódított. A konciliarizmussal állt szoros összefüggésben.
(Koncilium = zsinat) Legjelentősebb képviselője
Edmond Richer (megh. 1631) volt, aki „Libellus de eclesiastica
et politica potestate ” = „Gúnyirat az egyházi és a politikai hatalomról”
című művében a legszélsőségesebb gallikanista és
államegyházi nézeteket vallotta. Tanai készséges követőkre
találtak, és a francia egyházat rövidesen a szakadás veszélyébe
sodorták.
Ez már Richelieu bíborosnak is sok volt. 1613-ban, miután
az indexkongregáció is elítélte Richer tanait, nézeteinek
465
visszavonására kényszerítette. Ennek ellenére a teológiai gallikanizmus,
melyet a Róma-ellenes hangulat és a janzenizmus
tovább népszerűsített, Richelieu és XIV. Lajos politikájának
alapköve lett.
A párizsi parlament már 1663-ban arra kényszerítette a
Sorbonne teológiai karát, hogy ismerje el a gallikán tételeket,
és azokat, mint a francia egyház tanait hirdesse.
Janzenizmus: A XVI. század végén Michel de Bay (Bajus,
megh. 1589) löweni teológiai tanár Szent Ágoston kegyelemtanának
értelmezése során a protestáns felfogáshoz közeledett.
Azt tanította, hogy az eredeti bűn miatt az ember nem
képes a jóra, mert teljesen megromlott és a kegyelemnek sem
tud ellentállni. Tételeit az egyház ugyan 1580-ban ismételten
elvetette, de egy másik löweni egyetemi tanár, Cornelius
Jansen (1585–1638), később yperni püspök, 1640-ben Szent
Ágostonról kiadott posztumusz művében újra népszerűsítette
azokat. Valóságos mozgalom indult, melynek vezető egyéniségei
J. A. Duvergier (St. Cyran), valamint A. Arnauld sorbonne-
i egyetemi tanár és annak húga, Angelique Arnauld,
a párizsi Port Royal ciszterci kolostor apátnője voltak.
Ez a kolostor csakhamar a francia janzenizmus fellegvára
lett, és olyan kiemelkedő egyéniségek csatlakoztak
hozzá, mint Blaise Pascal (megh. 1662). A közöttük és a jezsuiták
között kitört heves vita következtében (v.ö. Pascal:
Lettres provinciales, 1656), előbb a Szentszékkel, majd egyházpolitikai
nézeteik miatt magával XIV. Lajossal is összeüt
közésbe kerültek.
A vita tetőfokát 1700 körül érte el, P. Quesnel (megh.
1719) írásai kapcsán.
XI. Kelemen pápa a janzenista nézeteket 1705–ben elítélte,
XIV. Lajos pedig Quesnelt száműzte, a Port Royal kolostorát pedig
leromboltatta. A janzenisták ezután Hollandiában telepedtek
le, ahol máig is fennálló, apostoli szukcesszión (apostoli kézrátétel
folytonosságán) nyugvó, önálló egyházzal rendelkeznek.
XI. Kelemen pápa 1713-ban az „Unigenitus Dei Filius”
(„Isten Egyszülött Fia”) bullában a tévtant újból elvetette.
466
A janzenizmus ennek ellenére egyházi, és főleg a francia kultúrához
közelálló, egyébként buzgó katolikus körökben is sokáig
divatos volt szerte Európában, még Magyarországon is.
(Például: Kopácsy József hercegprímás, megh. 1847.)
Amikor 1663-ban a párizsi parlament a már említett döntésében
a Sorbonne teológia tanári karát a gallikán tételek
elismerésére és hirdetésére kötelezte, a tételek között állt az
is, hogy a pápa tanbeli döntéseiben sem tévedhetetlen és az
egyetemes zsinat a pápa fölött áll.
Amikor 1663-ban XIV. Lajos az üres püspökségek jövedelmeit
magának követelte, közte és XI. Ince pápa között újabb
elkeseredett küzdelem tört ki, melynek során a francia klérus
(azaz 7 érsek, 26 püspök, 38 teológus) 1682. március 19-
én megfogalmazta az ú.n. négy gallikán tételt.
Az újabb kutatás szerint a „Declaratio cleri gallicani de
poteste ecclesiastica” („A gallikán klérus nyilatkozata az egyházi
hatalomról”) ugyan Bousset tollából származott, de szerzője
a mindenható miniszter, Colbert volt. A tételek a következők
voltak:
1. Az egyházi hatalom csak a lelkiekre terjed ki, az uralkodók
hatalmukat közvetlenül Istentől nyerik (potestas directa),
és ezért a pápától függetlenek. Következésképp, nem lehet
őket trónjuktól megfosztani, és alattvalóikat nem lehet hűségesküjük
alól felmenteni.
(Ez a francia királyok trónöröklési szokásjogára is visszavezethető,
szemben a német királyok, és a magyar királyok nép által történő
választásának szokásjogával. A francia gondolatmenettételes
megfogalmazása már út az abszolutizmushoz!)
2. A pápa ugyan lelkiekben rendelkezik a teljhatalommal,
de mindenben alá van vetve a konstanzi zsinat 4. és 5. ülésének
megfelelően az egyetemes zsinat joghatóságának.
3. A pápai joghatóságot mindig mindenütt a kialakult helyi
jellegű normáknak megfelelően kell gyakorolni, főként azonban
a francia egyház különleges jogait kell tiszteletben tartani.
4. A pápának ugyan jogában áll a hit ügyében döntenie, de
döntése nem végérvényes, ha nem járult hozzá a világegyház.
467
A magyarországi katolikus klérus, Szelepcsényi György érsekprímás
vezetésével elsőnek, még 1682-ben, a magyar nemzeti
zsinaton elvetette a gallikán tételeket. Viszont VIII. Sándor
pápa annyira félt a francia egyházszakadástól, hogy csak 1690-
ben ítélte el a tételeket, akkor sem nyilvánosan.
Csak utódjának, XII. Incének sikerült 1693-ban rávennie
XIV. Lajost, hogy a tételeket hivatalosan visszavonja.
Ezt azonban a francia parlament nem hagyta jóvá, úgyhogy
a gallikanizmus Franciaországban a francia forradalomig
(1789) érvényesült.
(Sőt, a valóságban egészen a XIX. század közepéig szabadon érvényesült.
(Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve után)
Ebben a szellemi környezetben indult meg az úgynevezett
„felvilágosodás”.