Most állapodjunk meg ismét Franciaországban!
Gyakorivá váltak a rózsakeresztesekre hivatkozó falragaszok
és feliratok, de mindenki csak találgatott, senki sem
tudta kik is ezek titokzatos testvérek.
518
A harmincéves háború alatt a láthatatlan filozófusok
iránti érdeklődést névtelen emberek tartották életben, akik
itt is, ott is segítséget nyújtottak, majd nyomtalanul eltűntek
A rózsakereszt testvérei voltak ezek, vagy olyan reménybeli
jelöltek, akik jótettekkel akarták kiérdemelni, hogy méltóak
legyenek a testvériséghez? Vagy csak olyanok, akik a szellemtől
áthatva önállóan kezdtek a jótékonykodásba? Nem lehet
tudni! A hermetikus filozófusok föl- és eltűnése a későbbi
időkben is szabadkőműves jellegről árulkodott.
Németországban is!
Például: Alexander Sethon, ahol járt, mindenütt hátrahagyta
csodaporát vagy alkímiai aranyát. Ő egy skót alkimista
volt, aki titkait egy hajótörött hollandustól tudta meg, név szerint
James Haussentől, akinek menedéket nyújtott. Sethonnak
sikerült meggyőznie tudásáról Wolfgang Dienheimet is, a
freiburgi egyetem korábban igen szkeptikus professzorát,
aki ezután megváltoztatta véleményét. Sethon végül 1602-
ben balvégzetű európai útján – „hiába szolgált elegendő bizonyítékkal
transzmutációs képességéről” – II. Keresztély,
szász választófejedelem mégis bebörtönözte. Az alkimistát
ezután a börtönben hegyes vasrudakkal döfködték, olvasztott
ólommal perzselték, tűzzel égették, de nem árulta el titkait.
Végül egy lengyel nemes, Sendivogius segítségével szökött
meg, aki szintén alkimista volt, ám nemsokára belehalt
a kínzások maradandó sérüléseibe.
Másik híres aranycsináló volt Richthausen: 1648-ban egy
Labujardiére nevű alkimista, aki érezve közelgő halálát, írt bécsi
barátjának, Richthausennek, hogy jöjjön és vegye át tőle a
Bölcsek Kövét, melyet Labujardiére magánál Őrzött, Prágában
egy ládikában. De későn érkezett meg Prágába Richthausen,
barátja már meghalt. Ám a ládát megtalálta. Azonban Schlick
gróf, egy cseh nemes, aki a prágai alkimista szolgálatában
állt, magának követelte a ládikát. Richthausen azonban a doboz
másolatát adta neki. Az eredetit a császári udvarba vitte.
519
III. Ferdinánd császár, aki maga is alkimista volt, jól ismerte
az alkimisták fortélyait, ezért minden óvintézkedést megtett
a csalás ellen. A kísérletnél, melyet a császár személyesen
folytatott le, jelen volt Rutz gróf, a bányák igazgatója is.
Richthausennek megtiltották, hogy segédkezzen a munkában.
Ferdinánd Labujardiére csodaporának egyetlen szemcséjével
két és fél font higanyt változtatott tiszta arannyá.
A transzmutáció emlékére érmét verettek, mely Apollót, a
napistent ábrázolta, aki Merkur kígyós botját tartja kezében.
Az érmén ez a felirat olvasható: „Prágában, 1648. január 15-én
előidézett isteni metamorfózis, melynek tanúja volt Ő Szent
Császári Felsége, III. Ferdinánd.” Latin felirata: „Divina
Matamorphpsis – Exhibita Praga, XV Ian: A MDCXLVIII
In Pra, Sentia Sac Casma Iest: Ferdinandi Tertii”. A császár
továbbra is kételkedve, még egy transzmutációt hajtott
végre, ismét sikerrel. Ezért Richthausen a „Káosz Bárója” lovagi
címet nyerte. A későbbiekben körülutazta Németországot,
ahol mindenütt transzmutációkat hajtott végre, míg csodapora
el nem fogyott.
(Irodalom: Kurt Seligmann: A mágia és okkultizmus az európai
gondolkodásban, Gondolat, Budapest, 1987)
A józanész hiányát Franciaországban ebben az időszakban
néhány jellemző per szemlélteti.
Például Brinvilliers márkinő minden értelmes indok nélkül
megmérgezte szüleit, barátait, testvéreit. Ítélet: máglyahalál,
1676.
Másik példa: 1663-ban bizonyos Saint-simon, a normandiai
Aumale-ból, azt prédikálta, hogy ő Krisztus megtestesülése.
Ítélet: máglyahalál.
Egy gazdag özvegy bevallotta, hogy az ördöggel paráználkodott.
Ítélet: a párizsi parlament (bíróság) száműzte, de
előbb tüzes vassal megbélyegezték.
Voisinnek nevezett, Catherine Deshayes kávézaccból,
varázsgömbből jósolt. Halottakat, ördögöt idézett, hátsó
520
szobáiban mágikus szertartásokat végzett. Sok segítőtársa
volt, köztük Párizs két hóhéra, akik az akasztófa alól szörnyű
ajándékokat hoztak neki. A nemesi származású Guibourg,
egy hatvanéves abbé itt feketemiséket celebrált. Madame de
Montespan „oltárterítőnek” ajánlkozott. Meztelenül feküdt
az oltáron; a kelyhet a hasára helyezték; az abbé elvágta egy
gyermek torkát, és a vért a kehelybe csorgatta. Sok, hasonlóan
irtózatos tettet követtek el.
Voisint 1680-ban égették meg máglyán. Sokak a vádlottak
közül a börtönben haltak meg. Mások öngyilkosságot
követtek el. Harminchat embert végeztek ki; ötöt máglyán.
Száznegyvenhetet börtönbüntetésre ítéltek. A vádlottak között
sok előkelő nemes volt: Mazarin bíboros két unokahúga,
Bouillon, Lusignan, Vivonne és Vitry hercegnői; Polignac, és
Montmorency grófnői; Tingry hercegnője; Varnens lovagja;
Longueval grófja; Feuquieres márki és Buckingham herceg
is. Az előkelőségeknek megkegyelmeztek, sok dokumentum
eltűnt. Ezeknek az egész vádemelés csak játéknak tűnt.
(Dumas regényeiből tudjuk, hogy írni, olvasni is alig tudtak
a legtöbben!) Amikor az államtanács kérdőre vonta Bouillon
hercegnőjét, hogy a szeánszok során látta-e az ördögöt, ő így
válaszolt: „Most is látom; államtanácsnak álcázza magát, és
igencsak randa!” Mindenki nevetett, pedig tudták, hogy kétezer-
ötszáz csecsemő lemészárlásának voltak a tanúi a feketemiséken.
Jellemző a „felvilágosodás” korának kezdetére, hogy
XIV. Lajos, nehogy boszorkányüldözéssel vádolják, mert az
egy „felvilágosult” embernek szégyen lett volna, arra kényszerült,
hogy a mágikus bűnök ellen új törvényeket hozzon.
A gondját úgy hidalta át, hogy a „mágus” szót azzal a kifejezéssel
helyettesítette: „azok az emberek, akik mágusnak
mondják magukat”. Így már a büntetés nem halál volt, hanem
kényszermunka. Ezentúl a gyilkosságot gyilkosságnak,
és nem boszorkányságnak ítélték.
A Voisin-ügyhöz kapcsolódott Luxemburg marsall botránya
is. Ő csak egy gyilkosságot követett el. Egy Dupin nevű
521
zsaroló asszonyt ölt meg és darabolt fel segítőtársaival. A tiszt
iratai közt egy ördöggel kötött szerződést is találtak. A vizsgálat
kimutatta, hogy kapcsolatban volt Voisinnel. Az összezavarodott
bírák tizenegy hónapig tanácskoztak, ítélet nem
született. A marsall rövid időre vidékre utazott, majd visszatért
a szolgálatba. Sok hasonló, boszorkánysággal kapcsolatos
bűntény történt, elszaporodtak a vámpírtörténetek is.
Már szó volt könyvünkben a janzenizmusról. (Cornelis
Jansen, 1585–1638, Ypres püspöke, Szent Ágoston predestinációs
tanáról írt értekezéséből kibontakozó mozgalom.)
Szó volt róla, hogy a janzenisták szembekerültek a jezsuitákkal.
A janzenisták táborában állítólag olyan események
történtek, melyek, ha nem is a mágia, de a csodák határán
voltak. A XVIII. század első negyedében élt Párizsban egy fiatalember,
istenfélőn, visszavonultan, egy Francois de Paris
(1690–1727) nevű diakónus, aki janzenista volt. Halála után
furcsa dolgok történtek a sírjánál, a St. Médard Temetőben.
A betegek, akik odamentek imádkozni, megszabadultak testi
bajaiktól. Tömegek gyűltek oda, imádkoztak, és beteges görcsökben
rángatóztak. Sokan az extázis és a transz állapotába
jutottak. Nyomorékokat vittek a sírkőhöz; őrültek, vakok, rákosok,
vízkórosok dörzsölték magukat a diakónus sírkövéhez,
és meggyógyultak. Gazdagok és szegények zarándokoltak a
sírhoz betegen, majd tértek haza egészségesen.
A St. Médard-ban történtek boszorkányszombatra emlékeztettek.
Az őrjöngő tömeg látványa, a csúf betegségek mutogatása,
az üvöltés és a temetői környezet nem igen idézi
azt az eleganciát, amelyet a mai kor a „felvilágosodás” korának
kezdetén általában feltételez. Ám ezeket a jeleneteket a
csoda légköre hangsúlyozta. (Kurt Seligmann után!) Korabeli
állítások szerint, Pascal (1623– 1662) tízéves unokahúga ott
gyógyult ki szembetegségéből, s ez a csoda térítette állítólag
Pascalt a janzenisták táborába. Az állítás szerint Philippe de
Champaigne (1602–1674), festő kislánya ugyanígy gyógyult
meg paralíziséből, és ezért a hálás apa több szent életű
522
asszony portréját festette meg a Port Royalban. S állítólag a
festő is ezért pártolt át a janzenistákhoz.
Igen ám, de nézzük csak a dátumokat! Nem stimmel!
A diakónus 1690-ben született és 1727-ben halt meg. Ámde
Pascal és Champaigne már 1690. előtt halott volt, kislányuk
és unokahúguk a diakónus születésekor már mindenképpen
legalább 27-30 éves volt. Ők semmiképpen sem a St. Médard
csodái miatt lehettek janzenisták.
Carré de Montgeron, aki látta a csodákat, könyvet jelentetett
meg, benne válogatásokat a St. Médard csodáiról. Címe:
„A csodák igazsága”. 1737-ben, egy órával azután, hogy a könyv
a boltok kirakatában megjelent, letartóztatták és a Bastille-ba
zárták. Tízévi fogság után halt meg Valence börtönében.
Még több befolyásos ember is próbálkozott a csodák ismertetésével,
de XV. Lajos nem tűrte meg az őrült háborgást.
A rendőrség hívők százait tartóztatta le. Csodálatos gyógyulások
most már egyre ritkábban következtek be. Sok szeánszról
szólhatnánk még, de végre elég legyen a témából!
A janzenizmus tüze Franciaországban 1787-ig még gyengén
parázslott, majd a francia forradalom előtt egy évvel végleg
kialudt, a janzenisták áttelepültek Hollandiába.

 

Oldal: 11.Franciaország: okkultista elfajulások, gylkoságok, Janzenizmus
A VILÁG TEREMTÉSE: Evolúció és Lélek, tér és idő a Végtelen Sacramentumban - © 2008 - 2026 - magia-kod.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat